2018. június 4., hétfő

Örsember kegyelemmel teljes világra jövetele

Örs születése 2018.05.12. 7:11


Atád fiam születése után nem volt kérdés, hogy ha lesz még egy gyermekem, őt is Felíciánál fogom szülni, lehetőleg otthon.
Atád születése jó volt a születésházban, de szerettem volna, ha átélhetem, hogy milyen a családom körében szülni. Megkaptam ezt az ajándékot is.
Örs születésének nem volt különösebb előjele, csak sok apró pocakkeményedés. Én mégis mindenkinek azt mondtam - viccesen -, hogy most hétvégére tervezzük a szülést. Eddigre sikerült tényleg mindent összepakolni, és éreztem azt is, hogy én ilyen 39+x hétre szülős vagyok, és a szombat 39+4-re esett. 
Szombat hajnali 3h előtt ébredtem a két gyermekem között fájásokra, amik nem voltak erősek, de rendszeresek voltak, kb 10 percesek. És elég hamar 8, majd 5-6 percesek lettek. Ezért inkább felkeltem, és úgy figyelgettem magam. Egyszer még visszafeküdtem, mert fáradt voltam, aludtam volna még, de az ekkor érkező fájáskor éreztem, hogy megreped a magzatburok, így gyors felkeltem, hogy nehogy az ágy legyen vizes. A wc-be valóban távozott valamennyi víz, de nem ömlött. Utána is max csak folydogált belőlem. Fél 5h magasságában ébresztettem a férjemet, mert akkorra már biztos voltam benne, hogy ez az, és kell a segítség, ha a gyerekek felébrednének. Utána nem sokkal hívtuk Felíciát, aki - mint kiderült -, egy másik szülésnél volt éppen. Hála Istennek ott már túl is voltak a dolgon, mert roham szülés volt, így tudott jönni, és Rita maradt még ott a másik anyukával. Mire megjött Felícia, kb 5:40-kor, addigra kb a tágulásom vége felé lehettem. Már hánytam, és nagyon fájt minden fájás. 
A lányom ezalatt aludt, mint a bunda (nyitott szobaajtó, tőle néhány méterre voltam). Kisfiam felébredt korábban, nem a zajokra, csak magától, és mivel nem én bújtam mellé, hanem az apukája, tudta, hogy valami nem stimmel, szóval ő kb 5h-tól ébren volt. Főleg apukájával, aki próbálta magyarázni neki a helyzetet. (Anya most szül, fáj neki, de jót tesz, ha kiabál, stb. :)).
Tehát kb 1/4 6h-tól már tolófájásom volt, de nem túl erős. Olyan fájás+tolóinger keveréket éreztem. Felícia kérdezte, hogy tolóingerem van-e, és mondtam, hogy igen. Utána a galériánkra tett szülőszkre támaszkodtam négykézláb. Ez a pozíció jött be korábban Ati szülésénél. Így elvoltam jó darabig. Valahogy nem éreztem, hogy ez már a vége, nem tudtam elég erőt beleadni a tolófájásokba. Úgy éreztem nem haladok, egyhelyben toporgok. Felícia nézte gyakran a szívhangot, ami rendben volt. Aztán megkérdezte, hogy megnézheti-e a méhszájat, hogy eltűnt-e teljesen. Beleegyeztem, megnézte, és, mondta, hogy minden ok, nincs már méhszáj, és a babám úton van kifelé. Ennek örültem, erőt is adott, megjött az akaratom is, hogy most már ki szeretném nyomni. De valahogy továbbra sem éreztem rá a dologra. Ekkor Felícia pozíció váltást javasolt, ami nekem is jó ötletnek tűnt, csak nem volt ötletem, hogy mire váltsak. Kérdezte az oldalamon fekvést, de azt elképzelni sem tudtam. Aztán azt, hogy üljek a szülőszékre. Ez  már jobban tetszett. Megfordultam, ráültem, Árpi mögém állt, hogy ne essek hátra. Így már erősebbeket tudtam nyomni, éreztem, hogy ez már esélyesebb, már türelmetlen is kezdtem lenni. Kb 3. vagy 4. ilyen nyomásnál mondta Felícia, hogy ez az, jól csinálom, jön a baba, már látja. Éreztem az égető érzést is, tudtam, hogy most jön ki a feje, így nyomtam is tovább, hogy most már jöjjön ki az egész. :D
Ki is jött végre, Ati közben apja kezéből látta az egészet. Nekem jött a hatalmas megkönnyebbülés, és rögtön kaptam egy kis magzatmázas testet a karomba. Boldogság, sírás, meghatottság. :)
Átmásztam az ágyba segítséggel, jött Ati, kértem, hogy Abit is ébresszék fel, jött ő is. Örültem, de kimerültem, rázott is a hideg. Örs szopival megnyugodott, aztán kinyomtam leválás után a méhlepényt is. Árpi elvágta, gyerekek figyeltek. :)
A tanulság: a kitolás kicsit hosszúra sikerült, kb 1h volt. Ez közben nem frusztrált, mert nem tudtam, hogy mennyi ideig ildomos tartania, és azt sem, hogy mennyi ideje tart. :) Felícia azt mondta, hogy Örs feje kicsit féloldalasan volt a szülőcsatornában, ezért húzódhatott el kicsit a dolog, de a végén, az utolsó nyomásoknál szépen befordult. Én meg utólag azt is gondolom, hogy mivel Örs az utolsó gyermekem, talán nehezen engedtem el. Meg valahogy az egész szülés, maga a tágulás, számomra gyors volt, lelkiekben nem tudtam lekövetni ezt a tempót, még nem álltam készen. Én ezekre fogom a kissé hosszabb kitolási részt. De gondot egyáltalán nem okozott, Örs makkegészségesen született, szépen felsírt, szépen szopizott, a kissé csúcsosabb fejformája pedig másnapra már egyáltalán nem látszott. 
Ez a szülésem most más élményt adott, mint az előző otthonszülésem. Az valahogy egy erős magabiztosságot adott a testemben, olyan “képes vagyok rá”, “meg tudom csinálni” érzés volt. A mostani kissé erőtlenebb állapotomban talált rám, szóval a kegyelem ereje és működése hatotta át, jobban átjött Isten segítő ereje, mert én magamat most gyengének éreztem. Magamban közben gyakran kértem is Isten segítségét, utána pedig rendkívül hálás voltam Neki! Szóval imádságosabb volt az egész szülés: 

„Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg teljesen” (2Kor 12,9)

2016. június 11., szombat

Abel's birth

Abel has an older sister, Emily, who was born in a hospital. I was unhappy with our experiences there and I knew that this time around I wanted it to be different. I considered going back to the UK for the birth, but I didn’t like the idea of being away from my home in Hungary with a newborn baby. I decided to do some research about other options in Hungary and somebody suggested I look at the ateszulesed website. As I started to read, I became more and more excited – it seemed as though I had found the perfect place. From the very first email contact with Felicia, I knew that she was exactly what I had been looking for. Throughout my pregnancy she was friendly, warm, always available – and honest. She treated me in a way that showed she really cared about me as a person, and she never once told me “you must do this” or “you can`t do that” – things which I felt were said to me constantly throughout my first pregnancy. As a result, I felt much more relaxed in myself during the pregnancy, and I felt as though I was in control.


Tisztelt Szülészorvosom!

Tisztelt Szülészorvosom!

A kislányom hamarosan betölti az első életévét, aminek apropóján írom Önnek ezt a levelet. Egy éve történt, hogy az Ön kórházában életet adtam a lányomnak.

Gyönyörű és csodálatos gyermekem van, és mindketten ­­­­­– fizikálisan – egészségesek vagyunk. Ezt a levelet azonban nem azért írom Önnek, hogy mindezért köszönetet mondjak. 2012. december 23-a, a lányom születése óta egy év telt el, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült – bár bevallom, nem volt egyszerű ­– ­az Ön intézményében eltöltött néhány nap emlékét magam mögött hagynom.

Gondolom, most meglepi Önt az, amit írok. Hiszen mindig olyan udvarias voltam Önnel! Megköszöntem, hogy segített világra hozni a lányomat, üdvözlőlapot és ajándékot kapott tőlem, sőt még a szülés utáni hathetes kontrollvizsgálaton is udvariasan elcsevegtünk erről-arról. Mi sem bizonyítja jobban, hogy milyen nehezemre is esik az érzéseimről beszélni, és ezt a levelet elküldeni Önnek.

Nagyon sok időbe telt, mire tudatosítottam magamban, hogy hogyan is érzek a lányom születésével kapcsolatban – hogy valójában elönt a düh, amikor eszembe jut –, és ezek az érzések igen mélyen gyökeret vertek bennem. Jellemző azonban rám, hogy nem szeretek megbántani másokat, és emiatt gyakran hajlamos vagyok magamra vállalni a felelősséget. Jó időbe telt hát az is, hogy rájöjjek, jogom van haragudni, és ahhoz is jogom van, hogy ezt nyíltan kifejezzem.


Dear Doctor!

Dear Doctor,

I write this letter to you, as it is nearly my daughters first birthday. Therefore, the year annniversary of the day I gave birth to her in your hospital.

She is beautiful, wonderful, and we are both physically healthy. However, I do not write you this letter to thank you for that fact. Actually, a year on from 23rd December 2012 – I am thankful for the fact that I have managed to put those few days spent in your hospital behind me – but it certainly has not been easy.

I suppose you must be surprised to hear that from me? I was always so polite to you wasn’t I? I thanked you for delivering her, I gave you a card and present, I even chatted politely with you at my 6 week post partum check. Well, this only shows you how difficult it must be for me to write these things down, and even contemplate actually sending this letter.

It took me a long time to realise how I felt about my daughters birth – to realise that I was very angry about it, and that these feelings were actually affecting me quite deeply. My personality is such that I hate to cause other people offense or upset, and I often take the blame for situations onto my own shoulders. Therefore, it also took me a long time to realise that I have a right to be angry, and a right to express this anger.

2016. április 26., kedd

Helló Ilka!

Először december 20-ra vártuk őt, majd 26-ra, ezért karácsonykor nem utaztunk el a családjainkhoz, hanem első szülőkre jellemző óvatossággal otthon gyönyörködtünk a kölcsönözhető karácsonyfánkban. És aztán szilveszterkor még mindig nem mentünk sehova, de hát Felícia megmondta, hogy ne lepődjünk meg, ha januárban is kettesben leszünk.

Aztán eljött vízkereszt napja, amikor elfelejtettem, hogy délelőttre beszéltük meg a vizitet, így esett, hogy Felícia és Magdi csöngetésére ébredtem déli 12 órakor. Kérdeztem Felíciát, hogy valami baj van-e, mire mondta, hogy nem, csak van egy kismamája, aki karácsonyra volt kiírva és azóta sem szült, ja és hogy én vagyok az. Csak utólag jöttem rá, hogy már akkor egy másik dimenzióban mozogtam fotel, ágy és mosdó között egész nap pizsamában.

2016. április 24., vasárnap

Molnár Nóri születéstörténete


Már akkor tudtam, hogy nem kórházban fogok szülni, mikor a gólya még messziről elkerült minket. Tudtam, hogy bárhol csak ne ott. Kicsit bajban voltam, mert nem tudtam merre kezdjek el keresgélni, hol is van lehetőségem erre. De mintha az égiek küldték volna hozzám Zsófit a boltba. Ő már akkor babát várt és Felíciánál tervezte a szülést. Megkaptam a Születésotthon weblap címét és tudtam, hogy ez lesz az. Megmutattam a páromnak, Robinak is és a legelejétől kezdve támogatott a döntésemben.

Kb 14 hetes kismama voltam, amikor bejelentkeztünk Felíciához. Akkor találkoztunk először. De olyan érzésem volt, mintha már ismernénk egymást. Ez teljesen megnyugtatott abban, hogy biztosan jó kezekben leszek. A terhes gondozás alatt sokat és nagyokat nevettünk, olyan volt egy baráti összejövetel. Természetesen a család aggódott és persze jöttek a „mi lesz, hogy ha… „ kérdések, de mindig csak annyit válaszoltam, hogy majd meglátjuk. Cseppet sem izgultam, vagy aggódtam, hogy nem fognak kórházi dolgozók körbe ugrálni. A 40 hét alatt teljes nyugalom honolt bennem.

2016. április 19., kedd

Anna nagyon gyors születése

Az első babánkat szültük Felíciával és Ritával a születésházban. Gyors szülés volt, hajnalban kezdődött, és reggelre már az otthonunkban voltunk. Nagyon jó élmény!

“A legnagyobb fájdalom amit el tudsz képzelni.” „Nem volt gátmetszés, de összevissza szakadtam.” – a családban ezeket hallottam anyukámtól, nagymamámtól. De én tudtam, hogy az én szülésem könnyű lesz. Még gyerekként mondta a fogorvos, hogy könnyű lesz majd – nagyra tudtam nyitni a számat – és én elhittem!


2016. április 18., hétfő

Sági Benedek József születése

Benedek engem a türelemre tanított már a fogantatása előtt. Fél évet vártunk rá. Fájdalmas volt hónapról hónapra negatívat tesztelni. Kicsit rá is görcsöltem már. És akkor egy június végi napon arra gondoltam, hogy már igazán itt az ideje a vérzésnek. Volt még egy tesztem otthon. Gyorsan megnéztem. Veronika persze velem volt, mint mindig, meg is kérdezte, mit csinálok. Amíg válaszoltam neki egy nagyon halvány kis csík mutatta, hogy bizony azt néztük meg, hogy kistestvére születik. Annyira természetes volt, hogy tudatom vele és ő annyira természetesen örült. Gyorsan ki is találtam, hogy este, amikor hazaér Jocó, hogyan tudatom vele: készítettem a cipőinkről egy fényképet, mindegyikhez odaírtam a születési dátumot. A kis babacipő mellett csak annyi volt, hogy 2016.03.x. ezt a képet kitettem háttérképnek, és türelmesen megvártam, míg ő fedezi fel. Fantasztikus volt látni az arcán a megdöbbenést, majd a boldogságot!

2016. március 12., szombat

Bori - avagy mégis tudok szülni

Ez a történet ott kezdődik, ahol Ábel születése véget ért. Az elmúlt két évben többet tudtam meg magamról (mind a testemről, mind a lelkemről), mint az előtte eltelt 25 év alatt. Az első gyerek meghozta a szülés, szoptatás és más anyai kompetenciákkal kapcsolatos témák iránti mély érdeklődésemet, így Bori érkezését már egy sokkal tájékozottabb anya várta.

A Felíciával való kapcsolatom a mostani vizitek során szintén sokat mélyült. Ami bizalmat korábban a szaktudása, gondoskodása miatt éreztem, az most egy baráti, közös történet komponenssel bővült. Látott már ugyanis szülni. Látott, amikor a legérzékenyebb voltam. Látott, amikor nem voltam büszke magamra, látott tanácstalannak, és kiakadni is. Ábel születése nehéz volt nekem is, de nehéz volt neki és Ritának is. Ez a közös emlék úgy érzem, hogy nagyon sokat adott a mostani szüléshez.


2015. november 10., kedd

A kiteljesedés (András születése)

2014. Meghatározó év az életünkben. Sikerült megvennünk álmaink otthonát és építkeztünk, költözködtünk. Zsolti fiam bölcsis lett 16 hónaposan, én visszamentem dolgozni. Az egész nyarat végig güriztük, hogy augusztusban költözhessünk. Megcsináltuk, sikerült, elértük a célunkat és olyan jól ment minden, hogy megfogalmazódott a vágy még egy baba iránt. Szeptemberben már nem tettünk semmit sem az ellen, hogy várandós legyek. Október elején kellett volna megjönnie. A ciklus közepén éreztem hasszurkálást és feszülést. Ott volt a gondolatomban, hogy lehet baba költözött ismét a pocakomba. Nem bírtam ki, mensi előtt 4 nappal, csütörtökön teszteltem egyet délután. Nem mutatott semmit. Este kivettem a kukából és akkor viszont volt ott egy igen igen halvány második csík. Nem hittem a szememnek. 2 nappal később csináltam még egy tesztet, akkor is halvány volt a csík. Vasárnap délelőtt a semmiből egyszer csak a férjem nekem szegezte a kérdést, hogy „Akkor most van még egy gyerekem vagy sem?”. Köpni, nyelni nem tudtam. Vissza is kérdeztem, hogy ez most milyen kérdés már? Ekkor ő a szemetesben lévő terhességi tesztekre utalt. Upsz. Elmondtam neki, hogy azt hiszem újra terhes vagyok, de halványak a tesztek. Aztán megvártam a menses napját, de nem jött meg. Akkor már erős volt az a második csík. Következő héten kértem időpontot a nőgyógyászhoz.

2015. június 17., szerda

Szülésélmény 3 év távlatából

A történetem nem mai,  de még mindig nagyon erősen él bennem…

2011-ben tudtuk meg, hogy babát várok, örültünk, bár nem teljesen éreztük optimálisnak az időt. Építkezés előtt álltunk, még otthon laktunk, éppen új munka, miegymás… Rengeteget dolgoztam volt, hogy este 10-kor értem haza, bár, igaz szellemi munkát, de igazán stresszes volt, nem is nagyon tudtam a babával foglalkozni. Az a kérdés azonban, hogy mi lesz a szüléssel, foglalkoztatott. Jártam a dokimhoz a kötelezőekre, de nem akartam felé elköteleződni, sose adtam neki semmit a zsebbe, valahogy idegenkedtem a kórháztól. 2012. márciusba jött ki egy cikk a Délmagyartól, hogy már csak pár papír, és legális lesz az otthonszülés. Ezen felbuzdulva, illetve a következő cikken, miszerint megszületett a kis Filipke, kerestük fel Felíciát, 2 hónappal a szülés előtt. Nem voltam túl tájékozott, nem tudtam a kórházi felesleges beavatkozásokról, csak azt tudtam, éreztem, hogy nekem ott nem lenne jó, annyira idegen az a környezet. Voltam egy ctg vizsgálaton is, de az is olyan borzasztó élmény volt számomra, hogy utána már tényleg „elfelejtettem” bemenni a kórházba ellenőrzésre.

2015. június 14., vasárnap

Ádi születése apaszemmel

Ez a blogbejegyzés az itt leírt történetet meséli el az apa szemszögéből. Hátha érdekes lesz összevetni a kettőt :)

Ádi "otthonszületése" alighanem a nővére szegedi klinikai születésével kezdődött. Az egy magzatvízelfolyásos, burokrepesztett szülés volt, és sok-sok oxitocin beadásával, valamint gátmetszéssel és "kikönyökléssel" folyt le. Persze a klinikán kötelező fekvő testhelyzetben, és sajnos étlen-szomjan. Minél több idő telt el az a szülés óta, és minél több, a témát tárgyaló forrást olvastunk el, annál inkább kezdett világossá válni, hogy nem éppen az anya és a gyermek számára ideális módon zajlottak a dolgok. Egy, a komplikáltabb esetekre fölkészített, és elsősorban az orvos/személyzet kényelmére, munkakörülményeire optimalizált beavatkozás történt. Minden őszinte tiszteletem a dél-alföldi régió legsúlyosabb szülészeti eseteit ellátó intézményéé, annak protokolljáé, és az azt alkalmazó személyzeté, azonban szeretném hangsúlyozni, hogy egy, a ma hatályos törvények mentén mind a szülésznői terhesgondozás, mind pedig az otthonszülés feltételeinek megfelelő terhességről ill. szülésről volt szó. "Overkill", ha ezt egyáltalán szülésre mondani lehet.

Ádi születése anyaszemmel

A mi szülésünk története több mint 3 éve kezdődött. Akkor született a lányunk, Nóri. Ő a klinikán jött világra. Teljesen átlagos kórházi szülés volt: magzatvíz elfolyás, burokrepesztés, kúp, oxytocin, fájdalomcsillapító, gátmetszés. Hálás is voltam és vagyok továbbra is az orvosnak, hogy legalább császár nem lett belőle (nem mintha igazából bármi is indokolta volna...), mert így volt esélyem az otthonszülésre.
Sokat olvastam már a lányom születése előtt is szüléstörténeteket, de szinte csak kórházit. Nem is tudtam elképzelni, hogy másképp is lehet.
Aztán jött a gátmetszés után másfél év fájdalom és az indított el bennem valamit. Hogy ez mégsem volt így jó.

2013. májusában a Születés hetén volt egy kerekasztalbeszélgetés Szegeden a háborítatlan szülésről. Akkor hallottam először Felíciát a szülésről beszélni.
Akkor még mindig kórházban akartam szülni, csak háborítatlanul. Elolvastam jópár könyvet és Ina May Gaskin: Útmutató a szüléshez c. könyvének a történetei közben döbbentem rá, hogy lehet ezt másképp is. Utána még szükségem volt megerősítésre, hogy az otthonszülés az én utam. Ezt is megkaptam egy szülésfeldolgozó tréning keretében.

2015. június 11., csütörtök

Szülés, ahogy azt Isten a számomra eltervezte

Atád születése - 2015.06.07.vasárnap 14:48


Péntek reggel vettem észre, hogy távozgat a nyákdugó. Kis részletekben ez folytatódott másnap is. Éreztem, hogy közel az idő, de nem tudtam, hogy az 1-2 napot, vagy akár 1 hetet fog jelenteni. Mivel már nagyon türelmetlen voltam, reménykedtem az 1-2 napban. Szombaton kislányom, Abigél, azt mondta, hogy holnap fog születni a kistesó. Mondtam, hogy akkor jó. Mivel kislányom sokszor talál telibe dolgokat, szinte biztos voltam benne, hogy másnap szülök. :)

És így is lett. Másnap kora reggel, fél 6h-tól éreztem enyhe görcsöket, azaz fájásokat. Nagyon feledékeny vagyok, pláne, ami bármilyen fájdalmat illet, de mégis felismertem, hogy ez fájás lesz, mivel így már beugrott az érzés, ami az első szülésemnél is hasonló volt. Figyelgettem magam, csináltuk kislányommal a szokásos reggeli rutint, és érezhetően erősödtek a fájások, és 5-10 percesek voltak. Gyakrabban 5.

2015. március 16., hétfő

Noé és Zalán születése - Egy sima, egy fordított

Nem készültünk, kiválasztottak bennünket, két tündéri kisfiú, és szülőt csináltak belőlünk, de a történet nem itt kezdődött. 2012. decemberében tudatosult, hogy gyermeket várunk. Egyértelmű volt számomra, hogy szeretnék minél természetesebben és minél kevésbé túlizgulva várandósnak lenni és világra hozni a csemetét. Rengeteg cikk, tanulmány, fórum és A bába válaszol könyv áttanulmányozása után találtam rá Felíciára. Biztos pontra leltünk, aki minden szempontból segített bennünket a terhességek alatt.

A leletek ellenőrzése, vizelet, vérnyomás, magzatszívhangon, tehát a biológiai dolgokon túl az érzéseinkre, bennünket foglalkoztató dolgokra is kíváncsi volt. Mindkét terhesség alatt jó volt nála megpihenni, minden kérdésünkre választ kaptunk. És kaptunk még valamit ami nagyon fontos volt és most is az, azt a tapasztalást, hogy ez a mi életünk, a mi gyerekünk, a mi döntéseink, nekünk kell a felelősséget vállalni, senki nem veszi ezt át tőlünk. Noéval teltek a hónapok, szépen gyarapodott és eljutottunk a kiírás időpontjához, ám nem történt semmi. Ekkor kezdtem megérteni a már olvasott, “majd a gyermek dönt”, és “a terhesség, szülés nem kiszámítható folyamatok” mondatokat. 

2015. március 4., szerda

Csanád hosszú útja

Nagyon vártam már Csanádka érkezését, és valahogy mindig éreztem, hogy május 28-án el is fog indulni. Kértem is rá többször; a névnapja is aznap volt; meg egyáltalán minden olyan alkalmasnak tűnt arra, hogy megszülessen. Nem féltem, csak izgatott voltam.

Egy kis tempós sétára is futotta az erőmből délután (nagyon nem akartam visszamenni másnap CTG-re, és újra megtiltani mindenféle vizsgálatot). Este pedig úgy döntöttem, sütök neki egy szülinapi répatortát. Ezzel el is készültem, és már közben kezdtem magam olyan „fészkelődősen” érezni. Mintha kerestem volna a helyemet, nem tudom máshoz hasonlítani. Olyan, mint amikor valami állati ösztön kerekedik felül az emberen.

Elkezdtem rakosgatni a Felíciás pakkomba a dolgokat. Kiolvasztottam a zsemléket a szendvicsekhez. (Mert hát Felícia nyomatékosan megkért rá, hogy normális ételt is vigyek magammal.) Éreztem, hogy megyünk majd hajnalban.

2015. március 3., kedd

˝Te most, hogy terhes vagy, biztonságban megszülsz˝

Ábel, 2013. 10. 28., hétfő

Vasárnap volt, egész délelőtt sütött a nap, míg az utolsó símításokat végeztük a tanyán. Éreztem a változás szelét, ezért minden szálat igyekeztünk elvarrni: felmostuk a meszes/poros padlót, hogyha hármasban érkezünk legközelebb, ne terhelje meg a por a kicsi tüdejét (én nyilván minden munkát őrlángon és maszkkal végeztem), a fiúk befejezték az ásást, letöröltem az ablakokat. Édesapámmal voltunk kint ezen az utolsó napon és nagyon reméltem, hogy ha bármi történik, arra csak a hazaérkezésünk után kerül sor.